Ferenc pápa: „Isten nem mester a mennyben”

„Jézus küldetésének kezdetén (…) pontos választást hirdet: a szegények és elnyomottak felszabadításáért jött. Így éppen a Szentíráson keresztül tárja fel előttünk Isten arcát, mint Aki gondját viseli szegénységünknek és törődik sorsunkkal” – mondta. Papa Francesco a harmadik vasárnapi mise alatt Isten szavát.

„Ő nem a mennyben ülő mester, az a csúnya istenkép, nem, nem olyan, hanem egy Atya, aki a nyomunkba lép – hangsúlyozta –. Ő nem egy rideg és szenvtelen szemlélő, egy matematikai isten, nem, hanem a velünk lévő Isten, aki szenvedélyesen rajong az életünkért, és olyannyira benne van, hogy elsírja a könnyeinket."

„Ő nem egy semleges és közömbös Isten – folytatta –, hanem az ember szerető Lelke, aki megvéd, tanácsol, mellettünk áll, belekeveredik és kompromittálja magát fájdalmunkkal”.

A pápa szerint „Isten közel van, és gondoskodni akar rólam, rólad, mindenkiről (…). A szomszéd Isten. Ezzel a könyörületes és gyengéd közelséggel fel akar emelni a téged nyomasztó terhek közül, fel akar melegíteni a tél hidegét, meg akarja világítani sötét napjaidat, támogatni akarja bizonytalan lépéseidet."

„És ezt teszi Igéjével – magyarázta –, amellyel azért szól hozzád, hogy félelmeid hamvában felébressze a reményt, hogy szomorúságod útvesztőiben újra felfedezd az örömöt, hogy reménységgel töltsd el magányod keserűségét. . ".

„Testvéreim, nővérek – folytatta a pápa –, tegyük fel magunknak a kérdést: szívünkben hordozzuk-e ezt a felszabadító istenképet, vagy úgy gondolunk rá, mint életünk szigorú bírójára, merev vámosára? Vajon a mi hitünk reményt és örömet generál, vagy még mindig félelem nehezíti, félelmetes hit? Isten melyik arcát hirdetjük az Egyházban? A Megváltó, aki megszabadít és meggyógyít, vagy a Félelmetes, aki összetör a bűntudat alatt?”

A pápa számára az Ige „azáltal, hogy elmeséli Isten irántunk való szeretetének történetét, megszabadít minket a vele kapcsolatos félelmektől és előítéletektől, amelyek kioltják a hit örömét”, „lebontja a hamis bálványokat, leleplezi kivetüléseinket, elpusztítja a túl emberit. Istent ábrázolja, és visszavezet minket az ő igazi arcához, irgalmához.”

„Isten Igéje táplálja és megújítja a hitet – tette hozzá –: helyezzük vissza az ima és a lelki élet középpontjába!”. És „pontosan amikor felfedezzük, hogy Isten az együttérző szeretet, akkor legyőzzük a kísértést, hogy egy szakrális vallásosságba zárjuk magunkat, amely a külső istentiszteletre redukálódik, és amely nem érinti és nem alakítja át az életet. Ez bálványimádás, rejtett, kifinomult, de bálványimádás.”