Hatodik vasárnap a szokásos időben: az elsők között vallanak

Márk elmondja, hogy Jézus első gyógyító csodája akkor következett be, amikor érintése lehetővé tette, hogy egy beteg idős elkezdhesse a szolgálatot. Nem sokkal később Jézus örökbefogadott szülővárosában mindenki hatalmas segítséget kért. Ez volt a tökéletes alkalom arra, hogy a helyi hős imádó tömeget gyűjtsön. Amikor a hirtelen elterjedt népszerűség arra késztette Jézust, hogy menjen el imádkozni, és tanítványai megpróbálták visszahozni, meghívta őket, hogy kövessék őt egy nagyobb küldetésen, mint azt el tudták képzelni. Ha Jézus valaha is meg akarta mutatni, hogy nem a népszerűség a célja, akkor egy leprás megérintése működött. Hallgassuk meg ezt a történetet, és emlékezzünk olyan szokatlan szentekre, mint Assisi Ferenc és Teréz anya, akik korukban hasonló cselekedeteket hajtottak végre. De Jézus együttérzése és gyógyító ereje csak a történet legkézenfekvőbb dimenziói. Ennek az eseménynek a kontextusba helyezésével felidézhetjük, hogy Jézus kortársai közül sokan hallgatólagosan jutalmazták a jutalom és a büntetés teológiáját, és úgy vélték, hogy az univerzum a jót jutalmazó és a rosszat büntető karmatörvényen működik. Ez a meggyőződés nagyon örömmel fogadható a gazdagok számára: az "áldott emberek" elismerést nyújthatnak jó egészségi állapotukért, gazdagságukért és egyéb különféle kiváltságaikért vagy szerencséjükért.

Ebből a dogmából logikusan következik az a feltételezés, hogy a társadalmi hiányban szenvedők (gondolják, hogy szegénység, betegség, értelmi fogyatékosság, becsmérelt osztályháttér, bőrszín, nem vagy nemi identitás) felelősek a hátrányért, amelyet a társadalom biztosít nekik. Egyszerűen fogalmazva, a gazdagok így mondják: "Jól vagyok, szemét vagy." Jézus nem volt hajlandó beszorulni ebbe a szigorú normába. Amikor a leprás megkereste, Jézus olyan tisztelettel válaszolt, amely egyszerre ismerte el az ember méltóságát és bírálta a társadalom kizárólagosságát. Jézus nemcsak meggyógyította az embert, de megmutatta, hogyan működik egy alternatív társadalmi rendszer. Jézus érintése a gyógyulás szentsége volt, a közösség jele és annak kijelentése, hogy ez az ember teljes mértékben képes tanúja lenni Isten tevékenységének a világon. Amikor Jézus elküldte az embert a paphoz, duplázta teljes evangéliumi üzenetét. A vallási formalitás szintjén Jézus tiszteletet tanúsított a pap iránt, a vallási tekintély iránt, aki kijelentette, hogy az ember egészséges és részt vehet a társadalomban. Jézus parancsára a férfi meghívta a papot, hogy végezze el a közösség építését. Mélyebb szinten Jézus evangélistának bízta meg az embert, akinek külseje hirdette Isten országának jelenlétét, és elítélte azokat az exkluzív gyakorlatokat, amelyek egyeseket előnyben részesítenek másokkal szemben. Jézus parancsa, miszerint az ember menjen a paphoz, mielőtt bárki másnak elmondja, meghívásként működött a vezetők számára; az elsők között lehettek tanúi annak, amit Isten általa tett. Ha azt szeretnénk felfedezni, hogy mit mond nekünk ez az eset, elgondolkodhatunk azon, hogy Jézus kezdő tanítványai mit gondoltak volna ezen a ponton. Úgy tűnt, hogy a dolgok gyönyörűen kezdődtek, amikor hálókat hagytak, hogy nézzék, ahogy Jézus meghódítja az ördögöt és meggyógyítja a betegeket. Valószínűleg beleegyeztek, hogy követik őt a környéken, különösen annak fényében, ahogy híre rájuk tükröződik. De aztán a dolgok kockázatosak lettek. Mit mondott róluk, amikor gazdájuk megérintette a leprákat? Miért küldték tehát a fiút, aki Jézust csak egy percig ismerte, a jó hír előhírnöke? Nem fizették volna meg a járulékukat azzal, hogy otthagyták ágyukat és csónakjaikat? Nem kellene őket legalább elküldeni a kolléga kíséretére, hogy megbizonyosodjon arról, hogy helyesen értette-e a teológiát?

Jézus másképp látta a dolgokat. Jézus szempontjából a meggyógyult ember ismereteinek és tapasztalatainak hiánya a tanítványok fölé minősítette, akik azt hitték, hogy már értik Jézust. János 9 egykori vakjához hasonlóan ennek az embernek a tanúvallomása is egyszerű lehet: "marginalizálódtam és beteg voltam és megérintett és meggyógyított. " Jézus elküldte a gyógyult embert, hogy evangelizálja a vallási tisztviselőt. Ennek során Jézus az első leckét adta híveinek a tanítványokká váláshoz szükséges alázatról. Jézus megérintette az embert, meggyógyította és megbízást adott neki, hogy hirdesse: "Isten csodálatos dolgokat tett értem, ezentúl minden generáció áldottnak fog nevezni." A hírnök lett az üzenet. A meggyógyult ember jó híre az volt, hogy Isten nem akar senkit marginalizálni. Kegyelme az volt, hogy evangéliuma az üdvösség tapasztalatából származott, amely szótlanul hagyja a teológiát. Erője és bátorsága örökre abból fakad, hogy tudja, hogy szeretik és elfogadják, és soha senki és semmi nem viheti el. Márk legkorábbi gyógyító történetei azt mutatják, hogy a tanítvány evangelizáló üzenetének Krisztus együttérzésével való találkozásból kell származnia. A hírvivők maguk válnak üzenetté, amennyiben alázatosan szolgálják és hirdetik Isten korlátlan szeretetét.