Az Újszövetségben Jézus háromszor sír, ekkor és értelme van

-ban Újtestamentum csak három alkalom van, amikor Jézus sír.

JÉZUS KIÁLLÍTÁSAI UTÁN, MEGLÁTOTTÁK A SZERETETTEK szorongását

32 Mária tehát, amikor odaért, ahol Jézus volt, látta, hogy a lába elé vetette magát, és így szólt: "Uram, ha itt lettél volna, a bátyám nem halt volna meg!" 33 Mikor pedig Jézus látta, hogy sír, és a vele együtt jött zsidók is sírnak, mélységesen meghatott, zavarba jött, és azt mondta: 34 "Hova tetted?" Azt mondták neki: "Uram, gyere és nézd meg!" 35 Jézus sírva fakadt. 36 Akkor a zsidók azt mondták: "Nézd meg, hogy szerette õt!" (János 11: 32–26)

Ebben az epizódban Jézus meghatottan látja, hogy sírni látja azokat, akiket szeret, és miután meglátta Lázár, egy kedves barát sírját. Ennek emlékeztetnie kell minket Isten iránti szeretetére, fiaira és lányaira, és arra, hogy mennyire fáj neki látni minket szenvedni. Jézus igazi együttérzést mutat és szenved a barátaival, sírva látja egy ilyen nehéz jelenetet. A sötétségben azonban világosság van, és Jézus a fájdalom könnyeit örömkönnyekké változtatja, amikor Lázárt feltámasztja a halálból.

JÉZUS HÍVJA, HOGY LÁTJA AZ EMBERISÉG BŰNEIT

34 „Jeruzsálem, Jeruzsálem, akik megölik a prófétákat és megkövezik azokat, akik hozzád vannak küldve, hányszor szerettem volna összegyűjteni gyermekeidet, mint tyúk a fióka szárnyai alatt, és te nem akartad! (Lukács 13:34)

41 Amikor közel volt, látta a várost, sírt rajta, mondván: 42 „Ha ezen a napon is megértettétek a béke útját. De most elrejtették a szemed elől. (Lukács 19: 41–42)

Jézus meglátja Jeruzsálem városát és sír. Ez azért van, mert látja a múlt és a jövő bűneit, és ez összetöri a szívét. Szerető apaként Isten utálja látni, hogy hátat fordítunk neki, és erősen vágyik arra, hogy megtartson minket. Ezt az ölelést azonban elutasítjuk, és a saját utunkat követjük. Bűneink Jézust sírásra késztetik, de a jó hír az, hogy Jézus mindig ott van, hogy üdvözöljön minket, és tárt karokkal teszi ezt.

JÉZUS KERESZTESSÉGE ELŐTT KERESBEN imádkozik

Földi életének napjaiban imádságokat és könyörgéseket tett hangos kiáltásokkal és könnyekkel Istennek, aki megmenthette őt a haláltól, és a számára való teljes elhagyása révén meghallgatták. Bár Fiú volt, engedelmességet tanult abból, amit szenvedett, és tökéletessé tetté vált az örök üdvösség oka mindazoknak, akik engedelmeskednek neki. (Zsidók 5: 0)

Ebben az esetben a könnyek az Isten által meghallgatott valódi imádsághoz kapcsolódnak. Bár nem mindig szükséges sírni az ima alatt, mégis kiemeli azt a tényt, hogy Isten "elgondolkodó szívre vágyik". Azt akarja, hogy imáink kifejezzék, hogy kik vagyunk, és nem csak valami a felszínen. Más szavakkal, az imának át kell ölelnie egész lényünket, lehetővé téve ezzel Istennek, hogy belépjen életünk minden területébe.