Ragaszkodunk Istenhez, az egyetlen igazi jóhoz

Ahol az ember szíve van, ott van az ő kincse is. Valójában az Úr általában nem tagadja meg a jó ajándékot azoknak, akik imádkoznak hozzá.
Ezért, mivel az Úr jó és különösen azok számára, akik türelmesen várják őt, ragaszkodunk hozzá, teljes lelkünkből, teljes szívünkből, teljes erőnkből vele vagyunk, hogy az ő fényében maradjunk, hogy lássuk az övét. dicsőség és élvezze a legfelsőbb boldogság kegyelmét. Emeljük tehát a lelket arra a Jóra, benne maradunk, ragaszkodunk hozzá; ahhoz a Jóhoz, amely minden gondolatunkon és minden szempontunkon felül áll, és amely békét és nyugalmat ad vég nélkül, minden megértésünket és érzésünket meghaladó békét.
Ez a mindent átható jó, és mindannyian benne élünk és függünk tőle, miközben nincs semmi fölötte, de isteni. Valójában senki sem jó, csak egyedül Isten: ezért minden jó, ami isteni, és minden, ami isteni, jó, ezért azt mondják: "Kinyitod a kezed, megelégszenek a jóval" (Zsolt 103, 28); helyesen, tulajdonképpen Isten jósága által kapunk minden jót, mert semmi gonoszság nem keveredik velük.
A Szentírás ezeket a javakat ígéri a híveknek, mondván: "Megeszitek a föld gyümölcseit" (Iz 1).
Krisztussal haltunk meg; mindig és mindenhol hordozzuk Krisztus halálát a testünkben, hogy Krisztus élete is megnyilvánulhasson bennünk. Ezért mostanra már nem az életünket éljük, hanem Krisztus életét, a szüzesség, az egyszerűség és az összes erény életét. Feltámadtunk Krisztussal, ezért benne élünk, felemelkedünk benne, hogy a kígyó ne találja meg a sarkunkat, hogy harapjon a földön.
Tűnjünk el innen. Még akkor is, ha a test tartja, megmenekülhet a lélekkel, itt lehet és az Úrnál maradhat, ha lelked ragaszkodik hozzá, ha gondolataival mögötte jársz, ha hittel követed az útját, nem pedig látomás, ha menedéket keresel benne; mert akinek Dávid azt mondja: Benned menedéket kaptam, és nem tévesztettek meg (vö. Zsolt 76: 3). Ez menedék és erő.
Ezért, mivel Isten menedék, és Isten a mennyben és a mennyek felett van, innen kell elmenekülnünk oda, ahol a béke uralkodik, megpihennek a fáradtságtól, ahol megünnepeljük a nagy szombatot, ahogy Mózes mondta: "Amit a föld meg fog teremteni pihenése táplálékul szolgál majd számodra "(Lv 25, 6). Valójában az Istenben való pihenés és az örömök látása olyan, mintha az asztalnál ülnénk, és tele lennénk boldogsággal és nyugalommal.
Meneküljünk tehát szarvasként a forrásokhoz, még a lelkünk is szomjazik arra, amiért Dávid szomjazott. Mi az a forrás? Figyelj arra, aki azt mondja: "Az élet forrása benned van" (Zsolt 35): lelkem ezt a forrást mondja: Mikor jövök és meglátom arcodat? (vö. Zsolt 10). Valójában a forrás Isten.