Ki volt a születés?

Felnőttként testvéreim és én felváltva rendeztük a figurákat a szüleim óvodai óvodájában. Szerettem megmutatni azokat a három mágust, akik felvonulás közben sétáltak a jászolhoz, megmutatva nekik a betlehemi csillagot követő utazásukat.

Testvéreim jobban foglalkoztak azzal, hogy a három bölcset, a pásztorokat, az angyalt és a különféle haszonállatokat szoros körbe szorítsák a jászol körül, minden zsidót és áh-t a csecsemő Jézusnak. Pedig egy évre letettem a lábam, amikor a bátyám játékelefántot próbált felvenni a tömegbe. A Szentírás végül is nem mond semmit a pachydermsről.

A szó szerinti iránti impulzusom azonban kissé félrevezető lehetett. Kiderült, hogy a szentírások nem is sokat mondanak azokról a betlehemes alakokról, amelyeket természetesnek veszünk. Annak ellenére, hogy Jézus baba jászolban feküdt, értelmezhető.

Két történet van Jézus születéséről, melyeket Máté és Lukács evangéliumaiban találunk. Matthew történetében Mária és József már Betlehemben élnek, tehát nem kell menedéket találniuk istállónál. Néhány mágus (a szentírások szerint soha nem létezik három) egy csillagot követ Jeruzsálembe, ahol belépnek Mária és József házába (Máté 2:11). Figyelmeztetik Heródes király cselekményének családját, hogy ölje meg Jézus csecsemőt, és a család elmenekül Egyiptomba. Ezután visszatérnek és boltot nyitnak Názáretben, soha nem térnek vissza betlehemi otthonukba (Máté 2:23).

Luke verziójában a mágusokat sehol nem látják. Ehelyett inkább a pásztorok hallják először a Megváltó születésének jó hírét. Ebben az evangéliumban Mária és József már Názáretben él, de visszatérésük Betlehembe népszámlálás céljából; ez töltötte be a fogadókat, és Máriának a munkáját tartósan szükségessé tette (Lukács 2: 7). A népszámlálás után csak azt feltételezhetjük, hogy a család békésen visszatért Názáretbe, hosszabb kitérő nélkül Egyiptomba.

A két evangélium közötti különbségek némelyike ​​eltérő céljuknak köszönhető. Az egyiptomi meneküléssel és az ártatlanok Heródes általi meggyilkolásával Máté szerzője Jézust a következő Mózesként ábrázolja, és leírja, hogy a Jézus-csecsemő hogyan teljesíti a héber Biblia számos konkrét jóslatát.

A Lukács szerzője viszont kihívás elé állítja Jézust a római császár előtt, akinek címében szerepel az "Isten Fia" és a "Megváltó". Az angyal üzenete a pásztoroknak azt hirdeti, hogy itt van egy megváltó, aki az üdvösséget nem a politikai hatalom és az uralom révén hozza meg, hanem a társadalmi rend radikális keverése révén, amely felemeli az alázatosakat és táplálja az éhezőket (Lukács 1: 46–55).

Bár a két evangélium közötti különbségek fontosnak tűnhetnek, a fontos elvonás inkább abban rejlik, hogy a kettő közös, és nem abban, hogy hogyan változnak. Mindkét gyermekkori elbeszélés olyan csodálatos születést ír le, amely túl fontos ahhoz, hogy magánélet legyen. A Jézus körüli alakok, függetlenül attól, hogy isteni angyalok, vagy emberi mágusok, vagy pásztorok, nem pazarolnak időt születése örömhírének terjesztésére