Kommentár Don Luigi Maria Epicoco 12. január 2021-i evangéliumához

„Kapernaumba mentek, és miután szombaton beléptek a zsinagógába, Jézus tanítani kezdett”.

A zsinagóga a tanítás fő helyszíne. Az a tény, hogy Jézus ott van, hogy tanítson, nem okoz problémát az akkori szokás tekintetében. Mégis van valami más, amit Márk evangélista megpróbál ilyen nyilvánvalóan részletesen bemutatni:

"És csodálkoztak tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek tekintélye van, és nem úgy, mint az írástudók."

Jézus nem úgy beszél, mint a többiek. Nem úgy beszél, mint aki fejből megtanulta a leckét. Jézus tekintéllyel beszél, vagyis olyan emberként, aki hisz abban, amit mond, és ezért teljesen más súlyt ad a szavaknak. Azok a prédikációk, katekizmusok, beszédek és még az előadások is, amelyeknek másokat alávetünk, gyakran nem rosszat mondanak, hanem rendkívül igaz és helyes dolgokat. De úgy tűnik, hogy szavunk olyan, mint az írástudóké, tekintély nélkül. Talán azért, mert keresztényként megtanultuk, mi a helyes, de talán nem hisszük el teljesen. Helyes információkat adunk, de úgy tűnik, hogy az életünk nem tükrözi azokat. Jó lenne, ha egyénekként, de az Egyházként is bátorságot találnánk arra, hogy megkérdezzük magunktól, vajon szavunk tekintéllyel ejtett-e vagy sem. Különösen azért, mert amikor a tekintély hiányzik, akkor csak a tekintélyelvűség marad meg bennünk, ami egy kicsit olyan, mintha azt mondanánk, hogy amikor nincs hitelessége, akkor csak kényszerrel hallgathatja meg. Nem a nagy hang ad vissza helyet a kortárs társadalomban vagy kultúrában, hanem a tekintély. És ez egy nagyon egyszerű részletből is kiderül: aki tekintéllyel beszél, leleplezi a gonoszt, és az ajtó elé teszi. Ahhoz, hogy mérvadó maradjon a világon, nem szabad kompromisszumokat kötni. Mert ez a gonosz (amely mindig világi) Jézust romként érzékeli. A párbeszéd nem a világra kacsint, hanem a legmélyebb igazságában leplezi le; de mindig és csak Krisztus és nem az új keresztesek módjára.