Odaadó szentek: Padre Pio gondolata ma, november 24.

Az a valódi ok, amiért nem mindig tud jól elkészíteni a meditációit, ezt megtalálom, és nem tévedek.
Egyfajta változással, nagy szorongással kombinálva meditálsz, hogy olyan tárgyat találj, amely boldoggá és vigasztalássá teszi szellemét; és ez elég ahhoz, hogy soha ne találja meg azt, amit keres, és ne tegye elméjét az igazságba, amelyet meditálsz.
Lányom, tudd, hogy amikor sietve és kapzsisággal keres elveszett dolgot, megérinti a kezét, százszor látja el, és soha nem fogja észrevenni.
Ebből a hiábavaló és haszontalan szorongásból semmi nem származhat tőled, csak a szellem nagy fáradtsága és az elme lehetetlensége, hogy megálljon a szem előtt tartó tárgyon; és ebből, a saját oka miatt, a lélek bizonyos hidegessége és hülyesége, különösen az érzelmi részben.
Ebben a tekintetben nem ismerek semmilyen más orvosságot: kiszabadulni ettől a szorongástól, mivel az egyik legnagyobb áruló, amellyel valódi erény és határozott odaadás valaha is létezhet; úgy tesz, mintha melegíti magát a jó működéshez, de azt csak a lehűlés érdekében teszi, és arra késztet bennünket, hogy megbotlik.

Egy foggiai férfi 1919-ben hatvankét éves volt, és két bottal tartotta magát. Leesett a koncertről, hogy eltörte a lábát, és az orvosok nem tudták meggyógyítani. Miután bevallotta, Padre Pio azt mondta neki: "Kelj fel és menj, ezeket a botokat el kell dobnod". A férfi engedelmeskedett mindenki csodálkozásának.

Szenzációs esemény, amely egész Foggiát felidegesítette, 1919-ben egy férfival történt. A férfi akkor még csak tizennégy éves volt. Négyéves korában, tífusz sújtotta, egy olyan rachita áldozata lett, amely testét deformálta, és két mutatós púpot okozott neki. Egy nap Padre Pio beismerő vallomást tett neki, majd megbélyegzett kezeivel megérintette, és a fiú felállt a prie-dieu-ból, mint még soha.