Odaadás Lourdes Miasszonyunknak: ima, 22. június 2019

22. Bernadette a lourdes-i hospice-ban

Lourdes-i Szűzanya, imádkozzatok értünk.

1860 elején Bernadette élete mindig ugyanaz volt: munka, tanulmány, otthon, látogatók. Magántanár is segíti a tanulásban. Otthon az elsőszülött szerepét tölti be azzal, hogy hozzájárul a testvérek oktatásához, vezeti a reggeli és esti imákat, majd nem veszi el a zarándokok fogadását.

Próbák, hízelgés, zaklatás, indiszkrét buzgalom! Természetesen nem folytathatjuk így! És akkor a plébános kérésére Bernadettet hallgatóként és rászoruló betegként fogadták a neveri nővérek által vezetett lourdes-i hospice-ban. Itt az apácákra bízva senki nem találkozhat vele, csak a plébános és a Felsõbíró engedélyével.

Bernadette szülei és maga Bernadette ellenezték a különválást, de elfogadják, ha megbizonyosodnak arról, hogy engedély nélkül láthatják majd egymást, amikor csak akarják. Bernadette, apáca kíséretében, bármikor elmehet a házába. Minden a jó érdekében történik, de Bernadette sokat szenved, és megérti, hogy Kálváriája még meredekebbé válik. Másrészt rendszeresebben tanulhat, de tizenhét évesen még mindig nem tud rövid születésnapi kártyát írni sok hiba nélkül! Csak 1861 májusában tudja először megírni a jelenések történetét, mindig ötvözve a franciát sok nyelvjárási kifejezéssel.

Jól kezd varrni és hímezni, játszik, nevet, viccelődik mindenkivel, de az asztmás rohamok nem hagyják el. Egyik éjjel felhívják a szülőket, mert úgy gondolják, hogy nem fogja túltenni magát rajta. Megkapja a betegek kenetét is. De aztán hirtelen felépül és tanúságot tesz Tarbes püspöke előtt azokról a csodákról, amelyeknek tanúja volt. Így 18. január 1862-án a püspök aláír egy lelkészi levelet, amelyben megerősíti, hogy "Szeplőtelen Mária, Isten Anyja, valóban megjelent Bernadette előtt".

Eközben a látogatók beáramlása, bár szabályozottabb, folytatódik. Bernadette bevallja, hogy néha unja ugyanezeket a dolgokat újra és újra, és hogy el akarna tűnni. Találkozik Fabish szobrászművésszel is, aki a Szeplőtelen Fogantatás szobrát készíti elő, hogy Massabielle-be helyezzék. Minden szükséges információt megad neki, de a férfi csak részben veszi figyelembe azt a szobrot, amely ma is a barlangban van, Bernadette határozottan kijelenti: „Nem, ez nem ő!”.

Engedelmességből válaszol a zarándokok leveleire, engedelmességből fogadja, akit csak akarnak, engedelmességből nem megy a szoboravatóra, engedelmességből hagyja, hogy azt csináljanak vele, amit akarnak. Közben sok imádság és elmélkedés után örömmel üdvözli a hírt, miszerint a neveri nővérekbe való bejutásának kérését elfogadták. Meggyőződése, hogy semmire sem jó, és csak szánalomból fogadják el. Hozomány nélkül, tekintettel szegénységére, az Intézetbe való belépése a jótékonyság gesztusának tartja. Még egy különítmény, ezúttal végleges. Bernadette erősen érzi, de még egyszer igent mond.

- Elkötelezettség: Kérjük Máriától annak kegyelmét, hogy tudjon igent mondani arra, amit az Úr kér tőlünk, arra, amit másoktól is kér tőlünk, és élni bensőségesen az igen örömét akkor is, ha ez nekünk kerül.

- Szent Bernadette, imádkozzon értünk.