A hit Istenben és önmagadban való hit

Túl sokszor korlátozzuk magunkat, túl sokszor elégedettek vagyunk és várunk. Várjuk, hogy a dolgok önmagukban megváltozzanak, és kényelmetlen helyzetekbe vagy kapcsolatokba sodorjuk magunkat, amelyek talán szenvedést okoznak bennünket. Az életben gyakran előfordul, hogy számos emberi, pszichológiai, bensőséges, sőt lelki tényező miatt el kell döntened fontos fejezetek bezárásáról. Logikusan cselekedni nem könnyű; bizonyos helyzetekben a lelkeddel kell megküzdenie. A valóságban elég lenne elvágni az elhalt ágakat, hogy felszabadítsunk minket, új energiákat érezzünk, és képesnek érezzük magunkat másképp szembenézni az élettel, új célokkal telivé téve azt. Nem hinném, hogy túl keresztény választás hagyni magát meghalni az önzetlenség miatt. Valójában a kereszténység pontosan tiszteletet tanít önmagunkra, mások kíséretében. Soha nem szabad megengedni, hogy senki tapossa az emberek méltóságát, az akaratából kihasználja az egyének javát, talán csak haszonszerzés céljából.

Amikor ez megtörténik, minden erőnket össze kell gyűjtenünk, és mindenekelőtt szeretetet kell érvényesítenünk önmagunk iránt. Fontos komolyan hinni, elkezdeni hallgatni, eltávolítani a természetes érzékenységet, érvényesíteni a csendes életet, újra felfedezni és értelmezni a béke szeretetét és szeretni, ahogyan a Szentírás tanítja. Végül is az élet fenntartja számunkra annak lehetőségét, hogy olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek megszakadáshoz vezetnek abban, ami tegnapig fix pontjainkat tekintettük. Az Úr rendelkezésére bocsátotta a szükséges eszközöket, tanítását, hogy megmutassa nekünk a követendő helyes utat. Természetesen a tévútra nem tartozik a dolgunk, ezért felelősnek kell lennünk olyan tényekért, amelyek végső soron megkeserítik a szívünket és ellehetetlenítik az életet. Ha meghallgattuk volna és átültetnénk a gyakorlatba, amit megtanítottak nekünk, valószínűleg nem történt volna meg helyrehozhatatlan mindennel, ami fáj nekünk. Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy le tudjuk metszeni azt, ami egy egész növény megbetegedését kockáztatja. Az Úr iránti szeretet elhiteti velünk, hogy mellettünk minden rossz, ami messze áll az Ő javaslataitól és figyelmétől.

Egyik példabeszédében arra utasította tanítványait, hogy menjenek el a falvakba az emberek között, és hozzák el Atyja szavát, ugyanakkor rázzák le szandáljukat, és hagyják el azokat a helyeket, ahol őket és az evangéliumi tanításokat nem fogadják el jól. Mi ez, ha nem vágja ki a gonoszt az életéből? Erőnk kell ahhoz, hogy a keserű végig szeressünk, a jót a határon túl; továbbra is szeretni ugyanazokat, és nagyobb erővel még azokat is, akikről úgy gondoljuk, hogy nem lehetnek többé az életünk részei. Ha megértjük, hogy a létezésünk körül forgó negatív elem miatt már nem tudunk senkinek segítséget nyújtani, és önmagában nem vagyunk képesek megszabadulni ettől, minden habozás nélkül segítséget kérünk az Úrtól a botrány tárgya. Az ismeretlen megijeszt minket, és néha akadályozza az újjászületés és a szökés vágyát. Mégis pontosan ez az üresség, amelytől annyira félünk szembenézni, szövetséges, nem ellenség. Kóstoljuk meg, hallgassuk meg, üljünk le és nézzük meg, és rájövünk, hogy nem is olyan ijesztő, mint amilyennek látszott.