A megbékélés rejtélye

Az isteni felségtől természetünk alázatát, az erőtlenségtől az öröktől fogva feltételeztük, aki örök, halandóságunkat; és az állapotunkra nehezedő adósság megfizetéséhez a szenvtelen természet egyesült a passzív természetünkkel. Mindez úgy történt, hogy mivel üdvösségünknek kényelmes volt, az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között, egyrészt a halál ellen immunis Krisztus Jézus, másrészt ennek volt alávetve.
Igaz, teljes és tökéletes volt az a természet, amelyben Isten született, ugyanakkor igaz és tökéletes volt az isteni természet, amelyben változatlanul megmarad. Benne van minden istensége és egész emberségünk.
Természetünk alatt azt értjük, amit Isten kezdetben létrehozott, és amelyet az Ige feltételez, hogy megváltson. Másrészt a Megváltóban nyoma sem volt azoknak a gonoszságoknak, amelyeket a csábító a világra hozott, és amelyeket az elcsábított ember elfogadott. Minden bizonnyal át akarta venni a gyengeségünket, de nem akart részt venni hibáinkban.
Rabszolga státuszt vállalt, de a bűn megfertőzése nélkül. Szublimálta az emberiséget, de nem csökkentette az isteniséget. Megsemmisítése láthatóvá tette a láthatatlant, a halandóakat pedig mindenek alkotója és ura. De az övé inkább irgalmas volt, aki nyomorúságunk felé engedett, mint hatalmának és uralmának elvesztése. Ő teremtette az embert isteni állapotban és embert rabszolgában. Ez volt az egyetlen Megváltó.
Isten Fia így belép e világ nyomorúságai közé, leereszkedve mennyei trónjáról, anélkül, hogy elhagyná az Atya dicsőségét, új állapotba kerül, új módon születik. Új feltételbe lép: valójában önmagában láthatatlan, a természetünkben láthatóvá teszi önmagát; végtelen, engedi körülírni magát; minden idõ elõtt létezik, idõben kezd élni; az univerzum ura és ura elrejti végtelen felségét, szolga alakját ölti; szenvtelen és halhatatlan, mint Isten, nem vetíti meg, hogy járható emberré váljon, és a halál törvényeinek legyen alávetve.
Mert aki igaz Isten, az igaz ember is. Ebben az egységben nincs semmi fiktív, mert az emberi természet alázata és az isteni természet fennhatósága egyaránt fennáll.
Isten nem megy át mutáción kegyelme miatt, ezért az ember nem változik a kapott méltóságért. Mindegyik természet közösségben működik a másikkal, ami neki megfelelő. Az Ige azt csinálja, ami az Igéhez tartozik, az emberiség pedig azt hajtja végre, ami az emberiségé. Az első ilyen természet ragyog át az általa végrehajtott csodákon, a másik átesik az elszenvedett felháborodáson. És ahogy az Ige sem mond le arról a dicsőségről, amely az Atyával egyenlő mindenben megvan, az emberiség sem hagyja el a fajnak megfelelő természetet.
Nem fáradunk megismételni: Egy és ugyanaz valóban Isten Fia és valóban Ember Fia. Ő Isten, mert "kezdetben az Ige volt, és az Ige Istennel volt, és az Ige Isten volt" (Jn 1,1). Férfi, mert: "az Ige testté vált és köztünk lakott" (Jn 1,14).