Elindul a medjugorjei ifjúsági fesztivál. Mit mond a látnok, Mirjana

Az elején szívből szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, és el kell mondanom, mennyire örülök annak, hogy mindannyian itt vagyunk, hogy dicsérjük Isten és Mária szeretetét. Megmondom nektek, hogy véleményem szerint mi a legfontosabb, amit szívébe teszel és otthonaidat hoztok, amikor visszatérnek országukba. Biztosan tudja, hogy a Medjugorjében való megjelenések 24. június 1981-én kezdődtek. Itt jöttem Szarajevóból Medjugorjébe, hogy itt töltsem a nyári vakációt, és a Szent János napján, június 24-én, Ivankával kicsit elmentem a faluba, mert egyedül akarunk lenni és beszélni a szokásos dolgokról, amelyekről két ilyen korú lány beszélhet. Amikor eljutottunk az úgynevezett "megjelenések hegye" alá, Ivanka azt mondta nekem: "Nézd, kérem: azt hiszem, a Madonna a hegyen van!" Nem akartam nézni, mert azt gondoltam, hogy ez lehetetlen: Miasszonyunk a mennyben van, és imádkozunk vele. Nem néztem, otthagytam Ivankát azon a helyen, és visszamentem a faluba. De amikor elértem az első házakat, éreztem, hogy vissza kell térnünk vissza és megnézni, mi folyik Ivankában. Ugyanebben a helyen találtam, amikor a hegyre nézett, és azt mondta: "Nézz csak, kérem!" Láttam egy nőt egy szürke ruhában, és karjában egy gyerek. Mindez nagyon furcsa volt, mert senki sem ment fel a hegyre, főleg a karjában lévő gyerekkel. Az összes érzelmet együtt kipróbáltuk: nem tudtam, hogy élök vagy halott-e, örülök és féltem, és nem tudtam, miért történt velem ez a pillanat. Egy idő után jött Ivan, akinek oda kellett mennie a házához, és amikor látta, amit láttunk, elszaladt és Vicka is. Szóval azt mondtam Ivankanak: "Ki tudja, mit látunk ... talán jobb, ha visszatérünk is". Még nem fejeztem be a mondatot, ő és én már a faluban voltunk.

Hazaértem, azt mondtam nagybátyáimnak, hogy azt gondoltam, hogy láttam Miasszonyunkat, és a nagynéném azt mondta nekem: „Vedd a rózsafüzért és imádkozzatok Istenhez! Hagyja a Madonnát a mennyben, ahol van! ”. Csak Jakov és Marija azt mondta: "Áldott vagy te, aki láttad a Goszát, mi is szeretnénk látni!" Egész éjjel imádkoztam a rózsafüzérben: valójában csak ezen az imán keresztül békét találtam és kissé megértettem bennem, mi folyik. Másnap, június 25-én, normálisan dolgoztunk, mint a többi nap is, és nem láttam látnokot, de amikor eljött az idő, amikor előző nap láttam a Goszát, úgy éreztem, hogy mennem kell a hegyre. Mondtam a nagybátyáimnak, és velem voltak, mert úgy érezték a felelősséget, hogy meglátják, mi történik velem. Amikor megérkeztünk a hegy alá, már ott volt a falunk fele, valójában minden látnokgal minden családtag meglátogatta, mi történt ezekkel a gyermekekkel. Láttuk ugyanabban a helyben a Gospát, csak nem volt karjában gyermeke, és ezen a második napon, június 25-én, először lépettünk fel a Madonnához, és Békekirálynőként mutatták be, azt mondta nekünk: "Nem szabad félj tőlem: én vagyok a béke királynője ”. Így kezdődött a napi megjelenés, melyet más látnokokkal láttam el 1982 karácsonyáig. Ezen a napon a Szűzanya feltette nekem a tizedik titkot, és azt mondta, hogy már nem fogok napi megjelenéseket, hanem minden évben, március 18-án, az egész életét, és azt mondta nekem, hogy rendkívüli fellépések is lesznek. 2. augusztus 1987-án kezdték el, és ma is folytatódnak, és nem tudom, mire rendelkezem velük. Ezek a jelenések imádság a hívõk számára. Miasszonyunk soha nem mondja "hitetlenek", hanem mindig "Akik még nem ismerték Isten szerelmét", segítségre van szüksége. Amikor Miasszonyunk azt mondja, hogy "a miénk", nem csak rólunk hat látnokról gondolkodik, hanem minden olyan gyermekére, aki anyának érzi magát. Miasszonyunk azt mondja, hogy megváltoztathatjuk a nem hívõket, de csak imánkkal és példánkkal. Nem arra szólít fel minket, hogy prédikáljon, hanem azt akarja, hogy életünkben, mindennapi életünkben nem hívõk ismerjék fel Isten és az õ szeretetét.

Forrás: ML információk a Medjugorje-től