Hogyan élte meg Pio atya a nagyböjtöt?

Pio atya, más néven Pietrelcinai Szent Pio egy olasz kapucinus szerzetes, akit megbélyegzéseiről és misztikus ajándékairól ismertek és szerettek. Fiatal korától kezdve rendkívüli módon élte meg a nagyböjti időszak bűnbánati szellemét, életét az imádságnak, a bűnbánatnak és az Isten szeretetéért végzett áldozatnak szentelte.

A nagyböjt az az időszak, amikor megelőzi a húsvétot a keresztény hagyományban, amelyet az imádság, a böjt és a bűnbánat jellemez. Pio atya számára ez nem csak egy időszak volt negyven nap az önmegtartóztatás és a nélkülözés, hanem az állandó életforma közösséget Istennel gyarlóságon és áldozaton keresztül.

Pio atya és a bűnbánat a nagyböjt idején

Pio atya fiatal korától a gyakorlásának szentelte magát bűnbánat szigorúan. Faágyon aludt és igen – lobogtatta rendszeresen, hogy megtisztítsa szellemét és áldozatot mutasson be a a világ bűnei. Édesanyja látta, ahogy vasláncokkal veri magát. Amikor azonban arra kérte, hagyja abba, a szerzetes azt válaszolta, hogy harcolnia kell, mivel a zsidók megverték Jézust.

Nagyböjt idején pietralcinai szerzetes fokozta gyakorlatait bűnbánat, még többet böjt, kevesebb alvás és odaadás egész órákat a néma imára. Az a vágya, hogy szenvedélyében és halálában egyesüljön Krisztussal, arra késztette, hogy egy állapotában éljen folyamatos gyarlóság, minden szenvedést felkínálva megváltási lehetőségként önmaga és mások számára.

Bűnbánó életét nem a bűntudat vagy elítélés, hanem az Isten és a lelkek iránti mélységes szeretetből. Pio atya meg volt róla győződve, hogy csak bűnbánattal és áldozattal lehet elérni isteni kegyelem és az örök üdvösség. Szenvedéseit nem úgy látták büntetések, hanem azért, hogy megtisztítsa szívét, és szorosabban egyesüljön a megfeszített Krisztussal.

Pio atya a családját is meghívta hűséges böjt idején a bűnbánat útját követni, böjtölésre buzdítva őket, a ima és alamizsna mint eszköz a szív megtisztítására és Istenhez való közelebb kerülésére.Példája a bűnbánó életre sokakat inspirált hogy ezt az időszakot ne csak a külső nélkülözések időszakaként éljük meg, hanem alehetőség a növekedésre lelkileg és lemond a bűnről, hogy befogadja a szentséget.