A dicséret ima: odaadás, amelynek nem szabad hiányozni

Az ima nem az ember meghódítása.

Ez egy ajándék.

Az ima nem merül fel, amikor imádkozni akarok.

De amikor "kaptam" imádkozni.

A Szellem ad nekünk és lehetővé teszi az imát (Róma 8,26:1; 12,3 Kor XNUMX: XNUMX).

Az ima nem emberi kezdeményezés.

Csak meg lehet válaszolni.

Isten mindig megelőz engem. A szavaival. A tetteiddel.

Isten "vállalásának", csodáinak, cselekedeteinek és imáinak hiányában nem merülne fel.

Az imádás és a személyes ima csak azért lehetséges, mert Isten „csodákat tett”, beavatkozott népe történetébe és teremtményének eseményeibe.

A Názáreti Máriának lehetősége van énekelni: "nagyítani az Urat", csak azért, mert Isten "nagy dolgokat tett" (Lk 1,49).

Az ima anyagot a fogadó biztosítja.

Ha nem lenne az emberre szóló szava, az irgalmasság, a szeretet kezdeményezése, a kezéből kirajzolódó világegyetem szépsége, akkor a teremtmény elnémulna.

Az ima párbeszédét felgyújtják, amikor Isten tényekkel állítja ki az embert olyan tényekkel, amelyeket "a szemébe állít".

Minden remekmű elismerést igényel.

A teremtés munkájában maga az Isteni Kézműves élvezi saját munkáját: "... Isten látta, amit tett, és íme, ez egy nagyon jó dolog ..." (1,31 Mózes XNUMX:XNUMX)

Isten élvezi amit tett, mert nagyon jó, nagyon szép dolog.

Elégedett, merem mondani, hogy "meglepett".

A munka tökéletesen sikeres volt.

És Isten kiált egy "ó!" a csoda.

De Isten meghökkentéssel és hálával várja az elismerést az ember részéről is.

A dicséret nem más, mint a teremtmény elismerése, amit Teremtő tett.

"... Dicsérjétek az Urat:

jó énekelni Istenünknek,

édes dicsérni, mivel illik hozzá ... "(Zsoltár 147,1)

A dicséret csak akkor lehetséges, ha hagyjuk, hogy Isten „meglepjen”.

A csoda csak akkor lehetséges, ha valaki érzékeli, ha felfedezi valaki akcióját abban, ami a szemünk előtt van.

A Wonder azt jelenti, hogy meg kell állni, csodálni, felfedezni a szerelem jeleit, a gyengédség lenyomatát, a dolgok felszíne alatt rejtett szépséget.

„… .Dicsérem téged, mert te csodásnak tettél;

Csodálatos a munkáid ... "(Ps 139,14)

A dicséretet el kell távolítani a templom ünnepélyes keretéből, és vissza kell hozni a mindennapi élet szerény részébe, ahol a szív megtapasztalja Isten beavatkozását és jelenlétét a létezés szerény eseményeiben.
A dicséret tehát egyfajta "hétköznapi ünnep", olyan dal, amely megváltja a monoton meglepetést, amely visszavonja az ismétlődhetőséget, a verset, amely legyőzi a banalitást.

A "csinálás" -nak "látáshoz" kell vezetnie, a versenyt megszakítják, hogy teret hagyjanak a szemlélődésnek, a sietés utat enged az extatikus pihenésnek.

A dicséret azt jelenti, hogy Istenünket a közönséges gesztusok liturgiájában ünnepeljük.

Dicséretet ad neki, aki továbbra is "jó és gyönyörű dolgot" csinál abban a csodálatos és példátlan teremtésben, amely a mindennapi életünk.

Jó dicsérni Istent anélkül, hogy aggódnának az okok megállapítása miatt.
A dicséret az intuíció és a spontaneitás ténye, amely megelőzi az összes érvelést.

Ez egy belső impulzusból származik, és engedelmeskedik az ingyenes dinamizmusnak, amely kizár minden számítást és bármilyen utilitárius szempontot.

Nem tudok segíteni annak élvezésében, ami Isten önmagában, dicsőségéért, szeretetéért, függetlenül a „kegyelem” leltárától, amelyet ad nekem.

A dicséret a misszionáriusi bejelentés egy speciális formáját képviseli.
Ahelyett, hogy elmagyaráznám Istent, ahelyett, hogy gondolataim és érveléseim tárgyát mutatnám rá, kinyilvánítom és elmondom az ő cselekedetének tapasztalatait.

Dicsérettel nem olyan Istenről beszélek, aki meggyőz, hanem olyan Istenről, aki meglep engem.

Nem a rendkívüli események csodálatáról van szó, hanem arról, hogy miként lehet megragadni a rendkívüli eseményeket a leggyakoribb helyzetekben.
A legnehezebb látni azokat, amelyek mindig szemünk alatt vannak!

Zsoltárok: a dicséret ima legmagasabb példája

"... .. A sóvárgásomat tánccá, a zsákvászonomat örömteli ruhává változtatta, hogy szüntelenül énekelhessek. Uram, Istenem, örökké dicsérlek téged ... " (Zsoltár 30.)

„Örüljetek, igazak, az Úrban; a dicséret egyenesen illeszkedik. Dicsérjék az Urat a hárfával, a tíz húros hárfa énekelte õt. Énekeljen egy új dalt az Úrnak, játssza a hárfát a művészettel és elismerje ... "(Zsoltár 33)

„…. Minden alkalommal áldom az Urat, mindig dicséretem a számon. Dicsõsöm az Urat, hallgatok az alázatosokra és örülök.

Ünnepeld velem az Urat, együtt keljünk fel

neve…." (Zsoltár 34)

"... Miért szomorú vagy, lelkem, miért nyögsz föl? Remény Istenben: még dicsérhetem őt,

Ő, arcom megmentése és Istenem ... " (Zsoltár 42.)

Énekelni akarok, énekelni akarok: ébredj fel, a szívem, ébredj hárfara, citere, fel akarok kelni a hajnalban. Dicsérlek téged a nép között, Uram, énekelni fogok neked a nemzetek között, mert a te jóságod nagy az ég felé, hűségetek a felhőkhöz ... " (Zsoltár 56)

"... Istenem, te vagy az én Istenem, hajnalban téged keresek,

lelkem szomjas számodra ... .. mivel a kegyelem többet ér, mint az élet, az ajkaim dicséretet fog mondani ... "(Zsoltár 63)

„… Dicséret, az Úr szolgái, dicsérjék az Úr nevét. Áldott legyen az Úr neve, most és mindig. A nap felkelésétől a leereszkedésig dicsérjék az Úr nevét ... " (113. zsoltár)

„Dicsérjétek az Urat szentélyében, dicsérjétek hatalmának erõsségében. Dicsérjétek csodáit, dicsérjétek hatalmas nagysága miatt.

Dicsérjék őt trombitafúvásokkal, dicsérjék őt hárfával és citerrel; dicsérj őt timpanival és táncolj, dicsérd őt húrokon és furulán, dicsérjétek hangos cintányérokkal, csengő cintányérokkal; dicsérjék minden élőlény az Urat. Alleluja!…." (Zsoltár 150)