Szent Irenaeus püspök "Isten barátsága"

Urunk, Isten Igéje, az embereket először arra vezette, hogy szolgálja Istent, majd szolgákká tette őket barátaival, ahogyan ő maga is mondta a tanítványainak: «Nem hívlak többé szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit csinál a gazda; de barátaimnak hívtam téged, mert mindazt, amit az Atyától hallottam, közöltem veled "(Jn 15:15). Isten barátsága halhatatlanságot biztosít azok számára, akik ezt megfelelő módon rendelkeznek.
Az elején Isten nem azért alakította Ádámot, mert emberre volt szüksége, hanem ahhoz, hogy legyen valaki, akire ki tudja költeni előnyeit. Valójában a szó dicsőítette az Atyát, mindig benne maradva, nem csak Ádám előtt, hanem minden teremtés előtt is. Ő maga is kijelentette: "Apám, dicsőíts engem előtted azzal a dicsőséggel, ami veled volt a világ előtt," (Jn 17: 5).
Megparancsolta nekünk, hogy kövessük őt nem azért, mert szüksége volt a szolgálatunkra, hanem hogy megszabadítsunk magunknak. Valójában az Üdvözítő követése részt vesz az üdvösségben, mivel a fény követése azt jelenti, hogy a fény körül van.
Aki a fényben van, az valójában nem az, aki megvilágítja és megvilágítja, hanem az, hogy a fény világítja meg és világossá teszi. Semmit nem ad a fénynek, de ebből kapja meg a pompás előnyöket és az összes többi előnyt.
Ugyanez vonatkozik az Istennel való szolgálatra is: nem hoz semmit Istenhez, másrészt Istennek nincs szüksége az emberek szolgálatára; de akik őt szolgálják és követik, örök életet, megronthatatlanságot és dicsőséget ad. Előnyeit azoknak szolgálja, akik szolgálják őt azért, mert szolgálják őt, és azoknak, akik követik őt azért, mert követik őt, ám ő nem részesül belőlük.
Isten arra törekszik, hogy az emberek szolgálata megkapja a lehetõségét - jó és irgalmas -, hogy kihúzza elõnyeit azok számára, akik kitartanak az õ szolgálatában. Míg Istennek nincs szüksége semmire, az embernek közösségre van szüksége Istennel.
Az ember dicsősége az, hogy kitartóan szolgálunk Isten szolgálatában, és ezért az Úr azt mondta a tanítványainak: "Nem én választottál meg, hanem én választottam téged" (Jn 15:16), jelezve, hogy nem ők voltak azok, akik dicsőítik őt követve, de akiket az a dolog, hogy Isten Fiát követtek, ő dicsőítette őt. És ismét: "Azt akarom, hogy azok, akiket adtál nekem, velem legyenek, ahol vagyok, hogy fontolgassák meg dicsőségemet" (Jn 17:24).