A mai meditáció: A jó harcot harcoltam

Pál úgy maradt a börtönben, mintha a mennyben lenne, és szívesebben kapta a verést és a sebeket, mint azok, akik a díjat versenyeken kapják: nem kevésbé szerette a fájdalmat, mint a díjakat, mert ugyanazokat a fájdalmakat jutalmazásként értékelte; ezért isteni kegyelemnek is nevezte őket. De légy óvatos, milyen értelemben mondta. Természetesen jutalom volt a testből való felszabadulás és a Krisztussal való együttlét (vö. Fil 1,23:XNUMX), miközben a testben maradás állandó harcot jelentett; Krisztus kedvéért azonban a harc érdekében elhalasztotta a díjat: amit még szükségesebbnek tartott.
A Krisztustól való elszakadás küzdelmet és fájdalmat jelentett számára, sőt sokkal több, mint a küzdelem és a fájdalom. A Krisztussal való együttlét volt az egyetlen jutalom mindenekelőtt. Pál Krisztus kedvéért az előbbit részesítette előnyben az utóbbinál.
Bizonyosan itt egyesek azt kifogásolhatják, hogy Pál ezeket a valóságokat édesnek tartotta Krisztus kedvéért. Természetesen ezt is elismerem, mert azok a dolgok, amelyek szomorúságot jelentenek számunkra, ehelyett nagy örömet okoztak számára. De miért emlékszem a veszélyekre és a visszahúzódásokra? Mert nagyon nagy szenvedésben volt, és ezt mondta: «Ki gyenge, hogy én sem vagyok? Ki fogad botrányt, hogy nem érdekel? " (2 Kor 11,29:XNUMX).
Kérem, ne csak csodáljuk, hanem utánozzuk az erény e csodálatos példáját is. Valójában csak így tudunk részt venni annak diadalában.
Ha valaki meglep, mert így beszéltünk arról, hogy bárki, akinek Pál érdeme, ugyanolyan jutalomban részesül, meghallgathatja ugyanazt
Apostol, aki azt mondja: «Jó harcot folytattam, befejeztem a versenyt, megtartottam a hitet. Most már csak az igazságosság koronája van, amelyet az Úr, az igazságos bíró ad nekem azon a napon, és nem csak nekem, hanem mindazoknak is, akik szeretettel várják a megnyilvánulását "(2Tim 4,7-8). Világosan láthatja, hogy hív mindenkit ugyanarra a dicsőségre.
Most, mivel ugyanazt a dicsőségkoronát mutatják be mindenkinek, próbáljunk mindannyian méltókké válni azoknak az áruknak, amelyeket megígértünk.
Nem szabad figyelembe vennünk benne csak az erények nagyságát és szublimitását, valamint lelkének erõs és határozott érzékét, amelyért megérdemelte egy ilyen nagy dicsõség elérését, hanem a természet közös jellegét is, amelyért olyan, mint mi mindenben. Ily módon még a nagyon nehéz dolgok is könnyűnek és könnyűnek tűnnek számunkra, és ebben a rövid idő alatt ezt a megsemmisíthetetlen és halhatatlan koronát hordjuk Urunk, Jézus Krisztus kegyelmével és kegyelmével, akinek a dicsőség és hatalom most és mindig tartozik, évszázadokon át. Ámen.