Medjugorje: Feljutás Krizevacba, az evangélium oldalára

Felemelkedés Krizevacba: egy oldal az evangéliumból

Még szeminárius voltam, amikor először hallottam Medjugorjéről. Ma papként és római tanulmányaim végén abban a kegyelemben volt részem, hogy elkísérhetek egy zarándokcsoportot. Engem személy szerint megdöbbentett az a lelkesedés, amellyel az áldott földön jelenlévő emberek ezrei imádkoztak és ünnepelték a szentségeket, különösen az Eucharisztiát és a kiengesztelődést. A jelenések hitelességének megítélését arra bízom, aki illetékes az ügyben; mindazonáltal örökké őrzöm a Via Crucis emlékét azon a köves úton, amely Krizevac tetejére vezet. Kemény és hosszú mászás, de egyben nagyon szép, ahol különböző jeleneteket élhettem át, amelyek, mint egy oldal az evangéliumból, támpontokat adtak a meditációhoz.

1. Egymás után. Sokan úton vannak.
Tény – A Via Crucis előtti estén egy apáca azt tanácsolta, hogy hajnal előtt induljunk el. Mi engedelmeskedtünk. Nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy sok zarándokcsoport megelőzött minket, és néhányan már úton voltak lefelé. Ezért meg kellett várnunk, hogy az emberek egyik állomásról a másikra haladjanak, mielőtt mi is a kereszt felé haladtunk.

Reflexió – Tudjuk, hogy a születés és a halál a természetes élet eseményei. A keresztény életben, amikor megkeresztelkedünk, házasodunk vagy felszentelnek, mindig van valaki, aki megelőz minket, és valaki, aki követ minket. Nem vagyunk sem az elsők, sem az utolsók. Ezért tisztelnünk kell a hitbeli véneket, valamint azokat, akik utánunk jönnek. Az Egyházban senki sem tekintheti egyedül magát. Az Úr minden órában szívesen lát téged; mindenki vállalja, hogy a neki való pillanatban válaszol.

Egy ima – Ó Mária, Izrael leánya és az Egyház anyja, taníts meg bennünket, hogy ma éljük meg hitünket, ismerve az Egyház történelmét, és felkészüljünk a jövőre.

2. Egység a sokféleségben. Békét mindenkinek.
Tény – lenyűgözött a zarándokok és csoportok sokfélesége, akik fel-alá járnak! Különbözőek voltunk nyelvben, fajban, korban, társadalmi háttérben, kultúrában, intellektuális formációban... De egyformán egységesek voltunk, nagyon egységesek voltunk. Mindannyian ugyanazon az úton imádkoztunk, egyetlen cél felé menetelve: Krizevac felé. Mindenki, egyénileg és csoportosan is odafigyelt a többiek jelenlétére. Csodálatos! És az utazás mindig harmonikus maradt. Elmélkedés – Mennyire más lenne a világ arca, ha minden ember jobban tudatában lenne annak, hogy egy nagy családhoz, Isten népéhez tartozik! Több békességünk és harmóniánk lenne, ha mindenki olyannak szeretné a másikat, amilyen, sajátosságaival, méreteivel, korlátaival együtt! Senki sem szereti a zaklatott életet. Csak akkor szép az életem, ha a szomszéd élete is ugyanolyan.

Imádság – Ó Mária, fajunk leánya, akit Isten választott, taníts meg minket, hogy szeressük egymást, mint egy családhoz tartozó testvéreket, és keressük mások javát.

3. A csoport gazdagodik. Szolidaritás és megosztás.
Tény – Lépésről lépésre kellett felmászni a csúcs felé, néhány percet hallgatva, meditálva és imádkozva minden állomás előtt. A csoport minden tagja felolvasás után szabadon kifejezhetett elmélkedést, szándékot vagy imát. Ezáltal a Via Crucis jeleiről való elmélkedés, valamint Isten Igéjének és Szűz Mária üzenetének hallgatása gazdagabbá, szebbé és mélyebb imához vezetett. Senki sem érezte magát elszigetelten. Nem volt hiány olyan beavatkozásokból, amelyek visszahozták az elmét mindegyikük azonosságához. Az állomások előtt eltöltött percek alkalommá váltak életünk és különböző nézőpontok megosztására; a kölcsönös közbenjárás pillanatai. Mindannyian azzal az Egységgel szemben, aki azért jött, hogy megosszon helyzetünkkel, hogy megmentsen minket.

Reflexió – Igaz, hogy a hit személyes ragaszkodás, de a közösségben megvallott, növekszik és gyümölcsöt terem. A barátság mint olyan megsokszorozza az örömöt és kedvez a szenvedés megosztásának, de még inkább, ha a barátság a közös hitben gyökerezik.

Imádság - Ó Mária, aki Fiad szenvedélyéről elmélkedtél az apostolok között, taníts meg minket, hogy hallgassunk testvéreinkre, és szabaduljunk meg önzésünktől.

4. Ne higgy magadnak túl erősen. Alázat és irgalom.
Tény – A Via Crucis Krizevacon nagy lelkesedéssel és elszántsággal kezdődik. A nyomvonal olyan, hogy nem ritka a csúszás és az esés. A szervezet nagy igénybevételnek van kitéve, és könnyen gyorsan elfogy az energiája. A fáradtság, a szomjúság és az éhség nem hiányzik… A leggyengébbek néha kísértésbe esnek, hogy megtérjenek, amiért elkezdték ezt a fáradságos vállalkozást. Ha látja, hogy valaki elesik vagy szükséget szenved, az arra készteti az embert, hogy kinevesse, és nem törődik vele.

Elmélkedés – Még mindig hús lények maradunk. Az is megtörténhet velünk, hogy elesünk és szomjasnak érezzük magunkat. Jézus három bukása a Kálváriára vezető úton jelentős életünk szempontjából. A keresztény élethez erő és bátorság, hit és kitartás, de alázat és irgalom is kell. Imádság – Ó Mária, alázatosak anyja, vedd fel fáradalmainkat, fájdalmainkat és gyengeségeinket. Bízz benne és a Fiadban, az alázatos szolgában, aki magára vállalta a terheinket.

5. Amikor az áldozat életet ad. Szerelem munkában.
Tény – A tizedik állomás felé egy csapat fiatalra bukkantunk, akik egy fogyatékos lányt vittek hordágyon. A lány, amikor meglátott minket, széles mosollyal üdvözölt. Rögtön eszembe jutott a bénult evangéliumi jelenet, amelyet Jézusnak ajándékoztak, miután leeresztették a ház tetejéről… A fiatalasszony boldog volt, hogy Krizevacon járt, és ott találkozott Istennel. De egyedül, barátok segítsége nélkül nem tudott volna felmászni. Ha már az üres kézzel mászni nehéz egy normális embernek, elképzelem, mennyivel nehezebb lesz azoknak, akik viszont hordták azt az almot, amelyen Krisztusban a nővérük feküdt.

Tükörkép – Ha szeretsz, elfogadod a szenvedést a szeretett ember életéért és boldogságáért. Jézus adta nekünk erre a legnagyobb példát. "Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint hogy életét adja barátaiért" (Jn 15,13) – mondja a Golgotán található feszület. Szeretni azt jelenti, hogy van kiért meghalni!

Imádság – Ó Mária, te, aki sírtál a kereszt tövében, taníts meg minket szeretetből vállalni a szenvedést, hogy testvéreinknek életük legyen.

6. Isten országa a „gyermekeké”. A kicsiség.
Tény – Egy szép jelenet a sétánkon az volt, ahogy a gyerekek fel- és leszállnak. Vidáman, mosolyogva, ártatlanul ugráltak. Nekik kevésbé volt nehéz a köveken tipegetni, mint a felnőtteknek. Az idősek fokozatosan leültek egy kicsit felfrissülni. A kicsinyek visszhangzik a fülünkben Jézus felhívása, hogy váljunk hozzájuk hasonlóvá, hogy beléphessenek országába.

Egy tükörkép – Minél inkább hisszük magunkat nagyszerűnek, minél nehezebbek leszünk, annál nehezebben mászunk a „Carmel” felé. Egy ima – a herceg anyja és a kis szolga, taníts meg bennünket, hogy levetkőzzünk tekintélyünkről és méltóságunkról, hogy vidáman és derűsen járhassunk a „kis úton”.

7. A továbblépés öröme. Mások kényelme.
Tény – Az utolsó állomáshoz közeledve fokozódott a fáradtság, de elragadtatott bennünket az öröm, hogy hamarosan megérkezünk. Az izzadság okának ismerete bátorságot ad. A Via Crucis elejétől, de még inkább a vége felé találkoztunk lefelé haladó emberekkel, akik testvéri tekintetükkel arra biztattak, hogy haladjunk előre. Nem volt ritka, hogy egy pár kézen fogva segítette egymást a legmeredekebb pontokon.

Reflexió – Keresztény életünk átkelés a sivatagból az ígéret földjére. Az a vágy, hogy örökké az Úr házában lakjunk, örömet és békét ad nekünk, bármilyen nehéz is az út. Itt ad nagy vigaszt nekünk a szentek bizonyságtétele, azoknak, akik előttünk követték és szolgálták az Urat. Szüntelenül szükségünk van egymás támogatására. A spirituális irányítás, az élet tanúsága és a tapasztalatok megosztása szükséges a sok ösvényen, amelyen járunk.

Egy ima – Ó Mária, a közös hit és reménység Szűzanya, taníts meg minket, hogy kihasználjuk sok látogatásodat, hogy még mindig legyen okunk reménykedni és előrelépni.

8. Nevünk fel van írva az égre. Bizalom!
Tény – itt vagyunk. Több mint három órára volt szükségünk, hogy elérjük célunkat. Érdekesség: az alap, amelyen a nagy fehér kereszt áll, tele van nevekkel – azokéval, akik átkeltek itt, vagy akiket zarándokok vittek szívükben. Azt mondtam magamnak, hogy ezek a nevek azok számára, akik írták, nem csak betűk. A névválasztás nem volt szabad.

Tükröződés – Még a mennyben, igaz hazánkban is le van írva a nevünk. Isten, aki mindenkit név szerint ismer, vár ránk, gondol ránk és vigyáz ránk. Tudja a hajszálaink számát. Mindazok, akik megelőztek minket, a szenteket, gondolnak ránk, közbenjárnak értünk és oltalmaznak minket. Bárhol is legyünk és bármit csinálunk, a mennyország szerint kell élnünk.

Egy ima - Ó Mária, amelyet rózsaszín virágok koronáznak meg az égből, taníts meg minket, hogy tekintetünket mindig a fenti valóságra fordítsuk.

9. Leszállás a hegyről. A küldetés.
Tény – Krizevacra érkezve éreztük a vágyat, hogy minél tovább maradjunk. Jól éreztük magunkat ott. Előttünk volt Medjugorje, a Mária város gyönyörű panorámája. Énekeltünk. Nevettünk. De… le kellett ereszkednünk. El kellett hagyni a hegyet, és haza kellett térni... a mindennapi élet folytatásához. Mindennapi életünkben ott kell megtapasztalnunk az Úrral való találkozásunk csodáit, Mária tekintete alatt. Elmélkedés – Sokan imádkoznak Krizevacon, és sokan élnek a világban. Jézus imáját azonban betöltötte küldetése: az Atya akarata, a világ üdvössége. Imánk mélysége és igazsága csak azáltal érhető el, ha ragaszkodunk Isten üdvtervéhez.

Imádság – Ó Mária, Békesség Szűzanya, taníts meg minket, hogy igent mondjunk az Úrnak életünk minden napján, hogy eljöjjön Isten országa!

Jean-Basile Mavungu Khoto atya

Forrás: Eco di Maria 164. szám