A nap szentje január 14-én: San Gregorio Nazianzeno története

(kb. 325 - kb. 390)

San Gregorio Nazianzeno története

30 éves korában megkeresztelkedése után Gergely örömmel fogadta barátja, Basilio meghívását, hogy csatlakozzon hozzá egy újonnan alapított kolostorba. A magány megtört, amikor Gregory püspök apjának segítségre volt szüksége egyházmegyéjében és birtokában. Úgy tűnik, hogy Gergelyt gyakorlatilag erőszakkal szentelték pappá, és csak vonakodva vállalta a felelősséget. Ügyesen elkerülte a szakadást, amelyet megfenyegetett, amikor apja kompromisszumot kötött az arianizmussal. 41 éves korában Gregory-t Caesarea sufragán püspökké választották, és azonnal konfliktusba került Valens császárral, aki támogatta az ariánusokat.

A csata szerencsétlen mellékterméke két szent barátságának lehűlése volt. Basilio érsek egy nyomorúságos és egészségtelen városba küldte egyházmegyéjében az igazságtalanul létrehozott megosztottság határán. Basilio szemrehányást tett Gregorynak, amiért nem ment a helyére.

Amikor Valens halálával az arianizmus védelme véget ért, Gergelyt arra hívták, hogy építse fel a hitet Konstantinápoly nagyszékében, amely három évtizede volt az árja tanárok alatt. Visszavonult és érzékeny, félt, hogy a korrupció és az erőszak sodrába kerül. Először egy barátjának házában szállt meg, amely a város egyetlen ortodox temploma lett. Ilyen körülmények között kezdte el tartani azokat a nagy Szentháromság-prédikációkat, amelyekről híres. Idővel Gregory újjáépítette a városba vetett hitet, de nagy szenvedés, rágalom, sértések és akár személyes erőszak árán is. A betolakodó még megkísérelte átvenni püspökségét.

Utolsó napjait magányban és megszorításban töltötték. Vallásos verseket írt, amelyek közül néhány önéletrajzi, nagy mélységű és szép. Egyszerűen "teológusként" üdvözölték. San Gregorio Nazianzeno liturgikus ünnepét január 2-án osztja meg San Basilio Magno-val.

Visszaverődés

Lehet, hogy ez egy kis vigasztalás, de a II. Vatikán utáni nyugtalanság az egyházban enyhe vihar az ariánus eretnekség okozta pusztításhoz képest, amelyet az egyház soha nem felejtett el. Krisztus nem ígérte azt a fajta békét, amelyet szeretnénk: nincs probléma, nincs ellenzék, nincs fájdalom. Ilyen vagy olyan módon a szentség mindig a kereszt útja.