Faustina nővér leírja számunkra a pokol fájdalmait

 

Az ő naplójából a következőket tudjuk meg ... 20. 1936. XNUMX.. (II ° Notebook)

Ma egy angyal vezetésével a pokol mélyén voltam. Rettenetesen nagy kiterjedésében nagy gyötrelemnek számít. Ezeket a különböző fájdalmakat láttam: az első fájdalom, amely a poklot jelenti, Isten elvesztése; a második: a lelkiismeret állandó megbánása; a harmadik annak tudata, hogy ez a sors soha nem fog megváltozni; a negyedik büntetés a tűz, amely behatol a lélekbe, de nem semmisíti meg; rettenetes fájdalom: ez tisztán spirituális tűz, amelyet Isten haragja gerjeszt; az ötödik büntetés a folyamatos sötétség, egy borzalmas fojtó bűz, és bár sötét van, a démonok és az átkozott lelkek látják egymást, és látják mások és sajátjaik összes gonoszságát; a hatodik büntetés a sátán állandó társasága; a hetedik büntetés szörnyű kétségbeesés, Isten-gyűlölet, szemrehányások, átkok, istenkáromlások. Ezek olyan fájdalmak, amelyeket az átkozottak együtt szenvednek, de ezzel még nem ért véget a gyötrelmek. Különböző gyötrelmek vannak a különféle lelkek számára, amelyek az érzékek gyötrelmei. Minden lélek azzal, ami vétkezett, óriási és leírhatatlan módon gyötrődik. Vannak szörnyű barlangok, a kínok elárasztásai, ahol minden egyes kínzás különbözik egymástól. Meghaltam volna azoknak a szörnyű kínzásoknak a láttán, ha Isten mindenhatósága nem tartana fenn engem. Ezt Isten parancsára írom, úgy, hogy egyetlen lélek sem igazolja magát azzal, hogy nincs pokol, vagy hogy soha senki nem volt és senki sem tudja, hogy van. Én, Faustina nővér, Isten parancsára a pokol mélységében voltam, hogy elmondjam a lelkeknek és tanúságot tegyek arról, hogy a pokol létezik. Most nem tudok erről beszélni. Istennek parancsom van, hogy írásban hagyjam. A démonok nagy gyűlöletet tanúsítottak ellenem, de Isten parancsára engedelmeskedniük kellett nekem. Amit írtam, halvány árnyéka a látottaknak. Egy dolgot vettem észre, hogy a legtöbb létező lélek olyan lélek, aki nem hitte el, hogy pokol van. Amikor visszatértem magamhoz, nem tudtam felépülni az ijedtségtől, arra a gondolatra, hogy néhány lélek olyan rettenetesen szenved, ezért nagyobb hévvel imádkozom a bűnösök megtéréséért, és szüntelenül Isten irgalmát hívom fel irántuk. Ó, Jézusom, én inkább a világ végéig kínlódom a legnagyobb kínzásokban, ahelyett, hogy a legkisebb bűnnel megbántanálak.
Faustina Kowalska nővér