FOTÓMODEL: Medjugorjében lóról kidobva ... meglátta az URÁT

FOTÓMODEL: Medjugorjében lóról kidobva ... meglátta az URÁT

22 éves: nagyon édes arc, most már csupa mosoly, nagyon szomorú történetet rejt. Abból a durva leírásból, amit "démonéletéről" ad nekem, ki akarja hozni Isten által használt irgalmasság nagyságát, mint példát minden bűnösre váró türelmes számára (1Tim 1).

„Röviden elmeséli, hogyan döntött le Isten a lovamról a damaszkuszi úton, és hogyan vezetett az életem megváltoztatására. Soha nem voltam tiszta lány, mindig bűnt tapasztalok. Édesapám alig nevelte, alig több mint tizenhat, rosszkedvűen átadtam magam a párjának. Aztán 17 évesen abortusz. 18 évesen elmentem otthonról, hogy Milánóba dolgozzam divatban. És ott, gyönyörű lány lévén, bekerültem a gazdagok körébe, megismertem bizonyos köröket, és egyre ambiciózusabban szerettem volna lenni a tévében és az újságokban, elkezdtem Olaszország leggazdagabbjai között élni. De a verseny miatti munkahiány és a pénzszükséglet arra késztetett, hogy apámtól kérjek pénzt. Az egyetlen válasz: "Ha jól akarod érezni magad, gyere vissza velem!".

Azt mondtam, nem! Egyre csak rosszindulattal teli csavart mentalitás nőtt ki bennem. A pénzszükséglet arra késztetett, hogy egy milliárdossal találkozzak – sok lánynak kellett – a szeretője lenni, és kielégíteni minden vágyam, hogy független legyek az apától: ez lett volna a boldogságom.

Egy barátom segített csatlakoznom egy európai milliárdos gyűrűhöz. Elkezdtem prostituálni egy emberrel, először édes, majd elhatároztam, hogy kizsákmányol, még ha nem is az utcán. Azzal kezdtem, hogy: ha – keresek egy kis pénzt, akkor abbamarad. De minél többet kerestem, annál többet költöttem, és annál többet kellett magas szintű emberek közelében lenni. Csodáltak, vittek ide-oda, de egyre boldogtalanabb, mert érzékeny voltam, szeretetre vágytam: helyette csak fekete, fekete környezet, és 19 éves koromig belevetettem magam a kokainba és az alkoholba.

Nagyon gazdag férfiakkal töltöttem az éjszakákat, egyre inkább prostitúcióval foglalkoztam, délután 1-2 órakor kimerülten ébredtem. Altatókkal tömve tovább ittam, nem találtam szerelmet, csak a kegyetlenséget magam körül. Így elpusztítottam bennem mindent, ami emberi, és minden lányt is, aki velem jött.

Így 19 és fél évig az életem csak szomorúság volt. Ekkor ismertem meg egy milliárdos férfit, akivel 2 hónapja voltunk együtt. Ennek eredményeként abbahagytam a prostituálást, de így is nagyon gazdag férfiakkal töltöttem az éjszakákat szerte a világon. Annak ellenére, hogy az ember, mégis láttam kettőt-hármat közülük, akik ajándékokkal, ékszerekkel, ruhákkal viszonozták. És valahányszor ez megtörtént velem, teljes pusztulás ment végbe bennem, lelkileg és fizikailag is, odáig, hogy fel kellett vennem egy maszkot, és ezen a részen azonosítva magam, sikerült legyőznöm magam, sokat ittam.

Ebben az elmúlt évben még volt 4 igaz… szerelmem, de ezek egymás után véget értek, és szomorúan, csalódottan, szenvedve estem össze, mígnem többször megkíséreltem az öngyilkosságot. Azt gondoltam: Isten megkeserített azzal, hogy kivont a prostitúcióból. Most egy jóindulatú hexát kerestem, hogy megváltoztassam az emberemet, aki kissé őrült volt; de soha nem hagytam abba a jósokhoz, kártyajátékokhoz stb. folyamodni, hogy megtudjam, mit tartogat számomra az élet, mert legbelül még mindig arról álmodoztam, hogy találkozok egy tiszta férfival, aki megházasodik, 5-6 gyereket szül, és a ország. Volt a közelben egy lány, aki annak ellenére, hogy ugyanabban a cipőben járt, végtelenül kedves volt velem, de rosszul bántam vele, egy vadállat voltam.

Összességében 3 éve az életem démoni volt.

Az én énem már nem létezett. Szerettem a szexet, a pénzt, orgiák és drogok között éltem. Mindenem megvolt, és több mindennél, amiről egy lány álmodhat. Minden kívánságom teljesült, az életem mégis üres és halott volt. Én tűntem a legszerencsésebbnek, ehelyett én voltam a legkétségbeesettebb. Mások szemében zseniális és sikeres voltam: a valóságban minden fikció volt. Tompa és boldogtalan voltam. Így a világ elpusztítja imádóit.

21 év. Már egy éve kezdem érezni Medjugorje hívását: egy Anya hívott oda. Döntő volt egy 6 hónapja látott tévés dokumentumfilm, ami mélyen megütött. Azt mondtam magamban: mikor jön el nekem is az a nap? Találtam 3 vagy 4 imát Medjugorjéből egy, az állomás újságosstandjánál vásárolt könyvben, és magamnál erősebb igényt éreztem, hogy elmondjam őket, még akkor is, ha hajnali 2-3 órakor visszajöttem. Aztán 4 hónapja veszekedtem az emberemmel, majd egy másikkal, majd a legjobb barátommal: a pokolba küldtem mindet. Ő volt az, aki fokozatosan elszakított a múlttól: éreztem, hogy valami megváltozik bennem.

Májusban véletlenül beszéltem telefonon egy majdnem őrült féltestvérrel, akiért Szent Ritához imádkoztam, és aki Medjugorjébe ment, majd teljesen meggyógyult. Ragaszkodott hozzá: menj Medjugorjébe, de bennem egy hang azt ismételgette: még nincs itt az ideje. Meggyőztem egy kedvesemet, aki ugyanabban a cipőben jár, hogy menjen Medjugorjébe: először az arcomba nevetett, de aztán elment, és úgy nézett vissza, mint egy angyal: imádkozott, sírt, szerette Istent, és elszakadt minden szórakozástól. Éreztem, hogy eljön az én időm is. Hetente egyszer böjtöltem is. De hány akadály az utolsóig, hogy nem találok helyet a gépen, elfognak a kételyek a következményekkel kapcsolatban: hogyan tudnék elszakadni a szokásaimtól? Az indulás előtti este kimentem a barátaimmal, és azt hiszem, elkövettem az utolsó súlyos bűneimet. Végül elmegyek, és Splitben találkozom egy csoport csodálatos fiatallal. Érkezés Medjugorjébe éjszaka. 3 napig ott maradok evés, alvás nélkül, mert ezekben a dolgokban már semmi sem érdekel.

Július 25-én reggel.
Nem emlékszem pontosan, mikor kezdek el az elme és a szív extázisába kerülni: közel voltam Istenhez. Ebben a 20 percben Isten megadta nekem azt a kegyelmet, hogy érezzem a szeretetét (meghatódottan emlékszik rá), és meglátta, érezni az útját. Amit akkor éreztem, soha többé nem éreztem, de elég volt ahhoz, hogy korábban véget vessek az életemnek és igazán szegényné váljak. Mindent odaadtam: aranyat és pénzt, és semmi sem maradt. Öltözz jól, sminkelj, legyél szép, szórakozás, barátok, egyszóval a világ, amit szépnek gondoltam: hirtelen minden elhagyta az életem. Már nem létezett.

Ebben a 20 percben úgy éreztem, hogy az életem csak Krisztusban az Istenért a Szűzanya mellett lehet. Jozo atya kezébe vett, aki meggyónt, és édességében éreztette velem, hogy Jézus az, aki megbocsátott nekem. Egy hét után ismét visszatértem Medjugorjébe, hogy ott töltsek egy kis időt. Nem mondom el az akkoriban kapott kegyelmeket, mindenekelőtt az ima iránti nagy szeretetet, amely Jézussal és Édesanyjával való igazi találkozássá vált, és lassan megszületett bennem a teljes odaszentelés vágya.

Visszatérve Milánóba, most Jézus az, aki elvezet, ahová csak akar, a közösségben és az imacsoportokban. Gyakran hallom Jézust és szeretetét, amíg rosszul nem érzem magam. Imádság nélkül egy órát sem tudnék tovább élni. Jézus iránti szeretetem napról napra nő. Nem gondolok a jövőre, de folyamatosan kérem, hogy átadjam magam Neki. Az ördög soha nem szűnik meg nagyon erősen kísérteni: nem azért, hogy visszatérjek korábbi életemhez, hanem vágyakozással, apró dolgokkal, azonban nagyszerűek, hogy eltávolodjak a hivatásomtól. Néha két-három órát kétségekkel és szorongással töltök: megházasodjak és szüljek gyereket? De néhány ima után olyan nagy szeretetet érzek, és azt mondom magamnak, hogy "semmi, sem a gyerekek, sem a férj nem tudná megadni nekem ezt a szeretetet".

X, 24. szeptember 1987

Forrás: Medjugorje visszhangja, 45. szám